Könyvautomatától az őshonos gyümölcsfákig – Magyarország legjobb kezdeményezéseit díjazták
2019. február 07. 01:58
Csomagolásmentes bolt, fogyatékkal élőket alkalmazó futárszolgálat, egyedülálló szülőket segítő alapítvány; a Highlights of Hungary hazánk legjobb projektjeit gyűjtötte össze. A díjátadón jártunk, ami bebizonyította, hogy Magyarországon igenis erős a közösségi gondolkodás, és számos kreatív kezdeményezés létezik.
2019. február 07. 01:58
p
0
0
20
Mentés
A 2013-ban útjára indított Highlights of Hungary célja, hogy évről évre összegyűjtse, megismertesse és díjazza Magyarország legjobb projektjeit. A legjobb itt tágan értelmezhető fogalom, ugyanis meglehetősen széles skálán mozognak a program kurátorai által felfedezett kezdeményezések.
Általánosságban ugyanakkor igaz rájuk, hogy újító szellemiségű, kreatív és gyakran karitatív projektek, illetve olyan kulturális-társadalmi teljesítmények, amelyek az adott évben kiemelkedő jelentőségűek. A Highlights of Hungary alapítói által felkért zsűri minden évben csapatokat vagy önálló személyeket, alkotókat jelöl, akik közül közönségszavazással választják ki a legnépszerűbbeket. Emellett a zsűri is adományoz egy szakmai díjat, illetve a támogatók különdíjakkal ismerik el a pályázók munkáját.
A 2019-es mezőny igencsak erősre sikeredett. Ha a Katona József Színházban rendezett döntőn honorált kezdeményezéseket nézzük, bátran el lehet mondani, hogy
A teljesség igénye nélkül érdemes kiemelni a KockaCsokit, amely autista fiataloknak biztosít munkalehetőséget, miközben különleges kézműves csokoládékat készít. A csomagolásmentes vásárlást Budapesten meghonosító Ligeti Bolt is figyelemreméltó kezdeményezés, a zero waste fogyasztói kultúra hazai úttörője. (Párjáról, a Ne pazarolj-ról lapunk is készített riportot.)
Fogyatékkal élőket von be a munkaerőpiacra a Nagy Lépés csapata, akik futárszolgálatukkal megmutatják, hogy a sérült emberek is képesek teljes értékű munkát végezni megfelelő odafigyelés mellett. A MFÖEK, azaz a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát önkéntesekből álló nonprofit szervezet, ami a négylábúak mentésére és örökbe adására vállalkozik, gyakran a halál torkából, a gyeptelepekről mentve meg az állatokat.
A Miniszterelnökség különdíját Orbán Balázs miniszterhelyettes adta át az Egyszülős Központnak. Nagy Anna alapítványa annak a 300 ezer egyedülálló szülőnek segít, akik több mint félmillió gyermeket nevelnek; gyakran tanácsok, segítség és társak nélkül.
Böszörményi-Nagy Gergely kurátor, a Brain Bar alapítója a Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegiumot jelölte a legjobbak közé. A felső tagozattól a mesterképzésig magas színvonalú tehetséggondozást biztosító intézmény a közönségszavazáson az ötvenöt jelöltből az ötödik helyezést érte el, illetve a Brain Bar különdíjával is gazdagodhatott. Ahogy Szalai Zoltán, a Collegium ügyvezetője elmondta, értékteremtő munkájukat húzza alá az is, hogy két hallgatójuk, Csathó Ábel és Fülöp Ádám a vakok olvasását forradalmasítóGloveye-találmánnyal szintén két díjat hozhatott el a döntőben.
Az idei Highlights of Hungary közönségszavazásának legnépszerűbb kezdeményezése a Tündérkertek projekt lett. Kovács Gyula zalai erdész küldetésének tekinti a kihalásra ítélt ősi magyar gyümölcsfafajták megmentését és szakszerű továbbörökítését. Munkájának több mint száz követője van, az ország legkülönbözőbb pontjain létesültek ritka facsemetéket nevelő tündérkertek.
A fődíjat a Poket zsebkönyvek kapták. Ez a kezdeményezés tulajdonképpen egy mini kulturális forradalom, ami
könyvautomatákkal csempészi vissza a rohanó mindennapokba az olvasás szeretetét és kultúráját.
H. Vecsei Miklós, az ismert és kedvelt fiatal színművész indította társaival a vállalkozást, ami óriási népszerűségre tett szert az elmúlt évben.
Az este során megismert számtalan innováció és kreatív energia arról árulkodik, hogy hazánkban az életerős kezdeményezések igenis szárba tudnak szökkenni, az innovációra van igény és lehetőség. Így nem véletlen, hogy a Highlights of Hungary jövőre is új ötletek után kutat.
Lengyelországban nincs szuverenitásvédelmi hivatal, nincsenek helyi Lánczi Tamások, akik most már titkosszolgálati jelentésekkel felvértezve vegzálhatnának különféle, nekik nem tetsző szervezeteket.
Elhozhatja-e az új amerikai elnök a békét? Mi várható a Közel-Keleten? Milyen lesz idén a magyar belpolitika és a gazdaság? Közéleti szereplőket, politikusokat és elemzőket kértünk arra, osszák meg a Mandinerrel várakozásaikat, és hogy milyen történésekre számítanak itthon és a világban.
Pénteken Belgium felé veszi az irányt a magyar válogatott védő.
p
1
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 20 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2019. február 07. 21:19
a könyvgép egyszerre lehùzás és faszság, már elnézést.
ha nincsenek értelmes ötletek, inkább hagyjuk , nem kell a belpesti éceszgébereknek minden ötletét finanszíroznunk. vagy ez is el simon féle pénzosztogatás?
Mekkora szerencse, hogy Nagy Anna, aki maga is egyedül-nevelö mama, Orbán köreihez tartozik. Igy sikerült elérnie, hogy a kormány is felkarolja kezdeményezését a 300 ezer hasonló helyzetü nö számára.
Gondolom rá is dühösek itt mindazok akik szerint a nök tehetnek arról, ha ilyen nehéz helyzetbe kerülnek...
Az én személyes kedvencem az őshonos növényeink megmentése, mert ez létalapunk! A mezőgazdaság ma kultúrsivatag! Hiányzik belőle a biodiverzitás, ami gyerekeink jövőjét teszi kérdésessé és ezen gondolatmenetet követve, az összes többit megelőzi fontosságában. Hiába gondoljuk gejlettnek ci ilizációnkat, alapvetően a mai napig is természet kizyákmányolásával tudjuk fenntartani létünket és illenék visszaadni egy kicsikét a minket életben tartó ökoszisztémának. Ideje lenne ezt politikai eszmeiségbe is átkonvertálni, de nem találtam hozzá hozzáértő társakat, csak olyan elempá típusú idiótákat, akik tenni is akarnának, de csak ésszel.